Az elmúlt 2,5 év hihetetlen volt. Olyan dolgok történtek meg velem, amiket egyetlen szóval tudok leírni: csoda. Tudom, vannak akik tőlem sokkal reálisabbak, de ne hidd azt, hogy én nem vagyok az. Hiszen kiállhatok egy előadás alkalmával, és mesélhetek a csodáról, azt is látnod kell, hogy ahhoz, hogy megtörténhessenek, rengeteget kell tenned: hinned valamiben, jobban, mint mások, még akkor is, amikor rajtad kívül senki sem látja, hogy miért akarod azt a valamit annyira nagyon.. És ez még mindig semmi. Utána jönnek a tettek, a több ezer befektetett óra, az áldozatok, a lemondások, azok a pillanatok, amiket az emberek 90%-a talán sohasem vállalna be. A mai bejegyzés az idei évem egyik legizgalmasabb sztorijáról szól, arról, hogy hogyan lettem Huffington Post blogger anélkül, hogy bárhova jelentkeztem volna..
Soha nem írtam még erről a történetről ennyire részletesen és nyíltan, de szeretném, ha mások is látnák, hogy nincs lehetetlen, és itthonról is bármit el lehet érni. Ahogy soha nem akartam ismert blogger vagy best seller író lenni, így arról sem álmodoztam esténként, hogy egyszer majd ez megtörténik velem. Mindenesetre az idei évem egyik legizgalmasabb sztoriját adta pár "véletlen", és bebizonyosodott, hogy sokszor elég csak nyitott szemmel járni és bátornak lenni, mert soha nem tudhatod: lehet, hogy ez a valami fogja átírni az életedet.
1. Járj nyitott szemmel
A sztori egészen tavaly nyárig nyúlik vissza, amikor Oprah vendége volt Arianna Huffington. Emlékszem, rögtön be is követtem őt instagrammon, majd beszereztem a könyvét (Thrive) San Franciscóban, amit miután kiolvastam a bőröndöm mélyére került, és ott is maradt addig, amíg szeptemberben vissza nem értem Budapestre. Hosszú hónapok múlva, február elején lettem figyelmes egy posztjára, amiben arról kérdezte a követőit, hogy ki hogyan zárja az estéjét. Kérte, hogy amennyiben bárkinek van bármilyen speciális rituáléja, küldje el neki (e-mail cím mellékelve).
TIPP: legyél bátor! Kommentelj, merj kapcsolatba kerülni másokkal, de mindig tudd, hogy hol a határ. Találd meg az egyensúlyt, és ne kommentelj megállás nélkül, mert nem fognak komolyan venni.
2. Csak bátran!
Nos, a tavalyi Penn Badgley- sztori után úgy gondoltam, miért ne próbálnám meg. Igazából csak egy e-mail, és tudtam, hogy az esti rituálém biztosan más, mint a többieké, miért ne osztanám meg vele. Hátha segít neki. Az elején úgy voltam vele, hogy maximum úgysem válaszol. Megdöbbentem, amikor másnap érkezett egy e-mail egyenesen tőle, hogy felhasználhatják-e az e-mailemet egy cikkükben? Rögtön válaszoltam, hogy persze, nyugodtan (utólag kiderült, hogy az új könyve is ebben a témában íródik, szóval nem kizárt, hogy ott fog megjelenni az üzenetem..).
Konklúzió: Bátran írj bárkinek.. Én zseniálisan jó vagyok abban, hogy mindenféle gondolkodás nélkül, iszonyat lelkesen elküldjek e-maileket, és akár hülyét csináljak magamból, bár eddig még mindig nagyon jól jöttem ki belőle. Millió nemet kaptam, viszont az igenek átírták az életemet: lett belőle egy Penn Badgley interjú, és.. Arról nem is beszélve, hogy a Libri is így került az életembe: volt egy hét 2013-ban, amikor folyton Karányi Dani jutott eszembe, és csak annyit írtam neki, hogy hülyén hangzik, de találkozzunk már mert sokat jut eszembe, és ennek biztos oka van. Kockáztattam, hogy hülyének néz, de a sztori vége más lett: kiderült hogy azon a héten beszélgettek rólam egy közös barátunkkal, és ő is találkozni szeretett volna velem. Két nap múlva egy ebéd mellett kötött össze a Libri egyik kiadóvezetőjével, miközben hevesen tiltakoztam, hogy ne tegye.. A többi már történelem.
3. Elvárások nélkül
Az üzenetemben megírtam neki, hogy blogger vagyok, és mindenképp küldjék el a posztot, amint kint van, mert szeretném megosztani -- és elküldtem neki a Facebook profilom címét. Kért még egy képet, és összekötött az egyik munkatársával, akivel leegyeztettük a részleteket. Azt hittem, hogy a sztorinak itt lesz vége. Tévedtem. Egy percig sem fordult meg a fejemben az, hogy egy e-mail egészen New Yorkig vezet, ahol személyesen találkozhatok vele, és még a szerkesztőségükben is végigvezetnek..
Konklúzió: Szerintem eddig még soha nem tapasztalta meg azt, hogy egy blogger ne próbálkozott volna be náluk..
4. Miért ne?
Egy héttel később egy újabb posztot tett ki, amiben a következő eseményeiről írt. Mivel akkor már tudtam, hogy a szülinapomat New Yorkban ünneplem, ezért egy kommentben megkérdeztem tőle, hogy lesz-e valamikor NYC-ben rendezvénye, mert meglátogatnám. A következő pillanatban érkezett egy instagram értesítés. Az összes többi kommentelőt figyelmen kívül hagyva válaszolt, és tette fel a kérdést, hogy van-e kedvem ahhoz, hogy náluk is blogoljak? Emlékezett rám. Valószínű, hogy látta, hogy mennyi követőm van, és valami olyat tett, amit mint később kiderült, ritkán szokott: személyesen invitált hozzájuk blogolni.
5. Okosan
A neten rengeteg történetet lehet olvasni arról, hogy milyen hosszú a várólista náluk, nekem viszont úgy két napon belül már át is küldték a felület linkjét, és a hozzá tartozó adatokat. Tudtam, hogy erről a hírről egyetlen pozitív cikk sem fog megjelenni itthon (na jó, egy megjelent, hála érte 24.hu :) ), ugyanis az újságírók egy része sajnos (tisztelet a kivételnek, mert szerencsére van) ritka szomorú, és sikertelen fajta. Talán te is ismered azt a típust, aki mindenbe beleköt, úgyhogy úgy gondoltam, miért ne adnék nekik belekötnivalót, és fordítanám a hasznomra az egészet.
Talán te is ismered azt a típust, aki mindenbe beleköt, úgyhogy úgy gondoltam, miért ne adnék nekik belekötnivalót, és fordítanám a hasznomra az egészet. Az első posztomat én fordítottam, és azt raktam ki. Tudtam, hogy nem tökéletes, és azt is, ha valaki itthon megtalálja, darabokra fogja szedni, tekintve, hogy az újságírók egy jelentős része imádja mindenkitől okosabbnak érezni magát. Valahogyan rátaláltak, és elkezdték ízekre szedni -- tegyük hozzá egy olyan országban élünk, ahol az emberek 70%-a inkább átmegy az út másik felére, ha külföldieket lát, csak ne kelljen velük beszélgetni.. Én büszke vagyok az angol tudásomra, bárkivel bármiről képes vagyok órákig beszélgetni, szóval bevállaltam. Ha figyeltek volna, már rég tudták volna azt is, hogy a Facebookon hónapok óta fordítókat keresek, és addigra, mire ez a poszt kikerült, már úgy 4 másik fel volt töltve az admin felületre -- amibe szintén belekötöttek, miközben volt, amelyiket műfordító fordította. Ezért nem érdemes azzal foglalkozni, hogy ki miről mit ír.. :D
Mindenesetre
a.) Elértem azt, amit akartam: mindenki tudott arról, hogy HuffPost blogger lettem. Ráadásul Ariannaék is látták, hogy mekkora forgalom érkezik Magyarországról, és mint ahogy kiderült, pontosan ezért még több figyelmet kaptam..
b.) Az újságíróknak végre leesett, hogy van egy blogom is, és updatelték magukat 2013 óta -- ugyanis sokan úgy érkeztek meg az interjúkra, hogy "nem tudjuk, hogy ki vagy, majd elmondod" (szintén tisztelet a kivételnek). Azt gondolták, hogy a Facebookomra gondolom azt, hogy a blogom, és vicces cikkek születtek ebből. Mindenesetre nem szoktam reagálni az ilyen dolgokra, de akkoriban épp az egyik a magyar blogon is megjelent bejegyzésem angol verzióját kezdték boncolgatni, ami már annyira vicces volt, hogy kiírtam Facebookra, hogy gyerekek, jó reggelt, a magyar blogon ugyanezt találjátok, ne fárasszátok magatokat a fordítással. Lehet, hogy nekik is bonbont kellett volna küldenem, mint ahogy azt megtettem máskor - a csoki állítólag boldogabbá teszi az embert. Legközelebb.
6. Véletlenek nincsenek
A legizgalmasabb dolog magyarként külföldre utazni. Menj el egy rendezvényre/konferenciára/workshopra, és ismerkedj. Nem lesz ember, aki ne emlékezne rád csak azért, mert: "komolyan olyan messziről jöttél?". Hát igen. Ugyanez történt most is. Rögtön felvettem a szervezőkkel a kapcsolatot, akik még abban is segítettek, hogy hol tudok szállást foglalni, és hogyan jutok el hozzájuk. Aztán eljött a nagy nap, vonatra ültem, és 2 teljes órát utaztam, hogy ott lehessek az esti rendezvényen. Az előadás izgalmas volt, bár nem mindenki számára, hiszen itt is volt, aki elaludt (minden külföldi rendezvényen, ahova ellátogatok, alvó embereket szoktam fotózni, egy egész mappám van már tele velük :D )..
Ariannának szóltam, hogy érkezem, aki addigra már annyira odafigyelt rám, hogy 1 órán belül már válasz is érkezett az üzeneteimre. Pár e-maillel később már a szerkesztőjével üzentünk egymásnak iMessage-en, ugyanis megbeszéltük, hogy amennyiben nem húzódik el az esemény, találkozzunk. Ám sajnos elhúzódott, ugyanis egy picit később kezdtünk, mindenesetre véletlenek nincsenek.. Épp az Uberemet vártam, ami nem jöhetett be a campus területére, úgyhogy vissza kellett sétálnom a rendezvény helyszínére, és megkérnem valakit, hogy hívjon egy taxit nekem. Abban a pillanatban, ahogy beléptem az ajtón, pont Arianna jött velem szemben, akivel végül sikerült pár szót váltanom.
7. HuffPost szerkesztőség
Egy nagyon jó San Franciscó-i barátom átrepült New Yorkba, hogy velem tölthesse a szülinapomat, és egyik nap azzal lepett meg, hogy bevitt a Huffington Post szerkesztőségébe, és bemutatott a barátainak. Tavaly nyáron ismertük meg egymást, akkoriban a Ustreamnél dolgozott. Mindig mesélt arról, hogy van egy startupja, és befektetőre van szüksége.. Én meg pont azokban a napokban kopogtattam át a szomszédba gyújtóért (gyertyát akartam gyújtani, de nem volt gyufám), amikor kiderült, hogy egy befektető lakik a szomszédban. Összehoztam őket, Felix pedig befektetett. Eddiék pedig pár hónap alatt megtízszerezték a pénzt, amit kaptak. Röviden ennyi a sztorink..
Az egyik fotót, amit ott készítettem továbbítottam is Ariannának, hogy nézze csak, hol vagyok? Rögtön írt vissza, hogy imádja. Aztán beszélgettem az egyik marketingessel, hogy mennyire gyakori, hogy valakit személyesen invitál Arianna, mondta, hogy ő még nem nagyon hallott ilyenről, úgyhogy ez nagy dolog. Utána velük tartottunk a Happy hour-ra is..
8. Thrive kurzus Oprah honlapján
Oprah rendszeresen indít különböző kurzusokat azokkal, akikkel már valaha interjút készített, egy ilyen volt a Thrive O Course is. Ahogy megláttam, rögtön jelentkeztem, csak a regisztrációnál alapvető problémába ütköztem: Magyarországról lehetetlen volt megrendelni. E-mail ismét, és 10 perc múlva már Takara-val, Oprah csapatának Direct Marketing Managerével e-maileztem, miután Arianna egyik munkatársa írt, hogy Arianna vendége vagyok a kurzuson. Wow.
9. Csináld végig!
Bár akkoriban elég sűrűek voltak a napjaim, kötelességemnek éreztem, hogy végigcsináljam a kurzust, és posztoljak róla a felületeimen. Az instagramra készült képeknél nagyon fontos volt az, hogy olyanok legyenek, amivel Arianna is elégedett lenne.. Nagyon úgy tűnik, hogy sikerült, ugyanis kétszer is megosztotta a képeimet az összes felületén.. Emlékszem, pont a Petőfi Rádióban adtam interjút, amikor jött az értesítés. Horváth Gergő meg csak mosolygott azon, hogy a két blokk közötti szünetben úgy örültem, mint egy gyerek Mikuláskor a csokinak..
FONTOS: Szerencsém volt: akkoriban kb. 10 kép volt fent a #ThriveOCourse hashtag alatt, abból 2 az enyém, és 2 szintén a legnépszerűbb az adott hashtaghez tartozó kép volt.. Ráadásul ha megnézed, a képen Oprah-s párna van.. :) Ezzel a képpel kezdte meg a kurzus promózását. Szerintem még Oprah is látta..
.. a blog még mindig megvan, izgalmas dolgokra készülök januártól. Arról pedig, hogy most hol tart ez az egész sztori, és milyen együttműködés van készülőben sajnos semmit sem mesélhetek, de abban biztos lehetsz, hogy a történet izgalmas, az igazán lehetetlennek tűnő része még csak jövőre érkezik..