Napközi

16+3 tipp, hogy kreatív maradj

16+3 tipp, hogy kreatív maradj

By: ON 2016. március 01.

Hogyan tarthatod életben a kreativitásodat, hogyan érheted el, hogy ne akadj meg? Egy kis behind the scene azoknak, akiknek mindig jól jön egy kis segítség, amikor elakadnak. large_5.jpg

1. Készíts listákat

Aki azt mondja, hogy soha nincs egy ötlete sem, valószínű, hogy hazudik. Hiszen mi van azokkal a gondolatokkal, amik lefekvés előtt cikáznak a fejedben, esetleg vezetés vagy séta közben, amikor egy percig sem agyalsz? Próbálj meg egy hétig úgy élni, hogy ezeket a gondolatokat, ötleteket lejegyzed, a hét utolsó napján pedig összegezd őket. Nézd meg, hogy mi az, aminek hasznát veheted, és mi az, amit miután aludtál rá egyet bátran elvethetsz. Fontos, hogy hetente kerüljenek elő ezek a jegyzetek (iPad, telefon, papírok, stb.), hiszen másképp semmi értelme befogni a gondolataidat. 

Kezdetektől fogva minden ötletet, minden gondolatot leírtam, az sem számított, hogy épp beszállni készültem egy repülőbe, és minden kezem tele volt. Ha merült a telefonom, hangjegyzetben mondtam fel az ötletet, de soha nem hagytam elveszni. Ezekből a jegyzetekből születtek a könyveim, a bejegyzések a blogon, és az előadásaim jegyzetei. Ez az egyetlen apró szokás megváltoztatta az egész életemet. Lehet, hogy érdemes lenne kipróbálnod. 

2. Jegyzetfüzet!

Legyen egy jegyzetfüzeted, amibe mindent lejegyzel. Legyen szó megbeszélésekről, ötletekről, gondolatokról, élményekről, kerüljön minden egy füzetbe. Akár egy naplóhoz hasonló valamit is elkezdhetsz írni, hidd el, később te leszel a legboldogabb, amikor eléred a célod és vissza tudod nézni a naplózott gondolataidat, félelmeidet, azt, hogy mikor hol és kivel találkoztál. Gyűjts emlékeket, soha nem tudhatod, lehet, hogy egy év múlva amikor visszalapozod végre összeáll minden, és egyértelmű lesz, hogy merre tovább. A jelek mindig ott vannak körülöttünk, a kérdés, hogy észreveszed-e őket.

3. Írj gondolkodás nélkül!

Sokan azért nem kezdenek bele a tartalomgyártásba, mert úgy gondolják, nem tudnak írni. Holott az írás, ahogy minden más, gyakorlással sajátítható el. Mi lenne, ha elvárások nélkül kezdenél el írni? Azt, ami jön belőled, anélkül, hogy kontrollálnád? Amikor elakadok valahol, rendszerint alkalmazom ezt a technikát. Csak az első pár percre kell rávennem magam, utána már megy magától. Sokszor a legérdekesebb dolgok akkor jönnek, amikor kikapcsolod az agyad, és írni kezdesz. Ez az egyik legjobb módszer arra, hogy edzd az intuitív képességedet, emiatt fog később aktívan működni az 1. pontban említett folyamat.  

4. Digitális detox

Legalább a hétvégén kapcsold ki a laptopot, és némítsd le a telefonodat. Ha egy napig sem tudod mellőzni a telefonodat, legalább szabj egyfajta korlátot, hogy mikor nézheted meg az e-mailjeidet, üzeneteidet. Rengeteg témát fog adni az, amikor végre nem a telefonodba bújva éled az életet. Sok megoldandó problémára hívja majd fel a figyelmedet az, hogy egyszerűen csak kinyitottad a szemedet. 

5. Legyél türelmes magaddal!

A kreativitást nem erőszakolhatod meg, nem te irányítod. De azért, hogy működjön csak te tudsz tenni. Mondjuk próbálj meg türelmes lenni magaddal szemben. Fogadd el, hogy vannak napok, amikor valahogy egy ötleted sincs. Olyankor csak menj el sétálni, találkozz másokkal, és járj nyitott szemmel. Minden válasz ott lesz előtted, és ha először képes vagy feltöltődni, sokkal könnyebb lesz letenni valamit az asztalra, hiszen lesz miből inspirálódni. 

6. Legyél nyitott!

Számomra azért nem okoz nehézséget a tartalomgyártás, mert folyamatos gyűjtőfolyamatban vagyok. A fülem ráállt a sztorikra, azokra, amiket aztán szépen be tudok illeszteni az előadásaimba, a könyveimbe, esetleg a blogomba. Egyrészt emiatt is színesebbé válik a tartalom, tekintve, hogy olyan megközelítést alkalmazok, ami másnak eszébe sem jutott volna, vagy ha mégis, nem tudta volna megfogalmazni. Ha az érdeklődési körödet be tudod húzni a tartalomgyártásba, nyert ügyed van, hiszen sokkal személyesebb tartalmat tudsz gyártani, olyat, amivel az emberek tudnak azonosulni.

7. Tanulj

Gyűjtsd össze az érdeklődési területeidet, és merülj el bennük! Olyan kapcsolódásokat találhatsz a témáiddal, amikre eddig nem is gondoltál volna. A legizgalmasabb felület a Coursera, a Udemy és a Skillshare, utóbbin friss témákkal, és izgalmas karakterekkel találkozhatsz, akik új megvilágításba helyezhetnek dolgokat.

8. Kreatív emberek 

Vedd magad körül kreatív emberekkel! Nincs is annál izgalmasabb, amikor lehetőséged van arra, hogy olyanokkal tölts időt, akik tele vannak energiával, és folyamatosan valami izgalmasat alkotnak. Ha nincs lehetőséged ilyen emberek között lenni, kövesd őket a különböző platformokon. Festők, szobrászok, designerek, lakberendezők, te döntöd el, hogy kik inspirálnak. Vedd magad körül minél több ingerrel - nekem ez mindig bejön. 

kepernyofoto_2016-03-01_17_47_15.png

9. Feedback

Kérj visszajelzést! Lesz, amikor valaki építő jellegű kritikával áll elő, esetleg olyan megközelítést javasol, amire te eddig nem is gondoltál. Több szem többet lát, ha elakadnál, kezdeményezz brainstormingot olyanokkal, akikre felnézel. 

10. Gyakorolj! 

A sok-sok kutatással töltött óra után kezdj új dolgokba! Gyakorold őket, mélyülj el bennük. Tegyük fel találd ki, hogy megtanulsz videót vágni, vagy mondjuk kipróbálod magad egy másik felületen. A legizgalmasabb az egészben az, hogy ma már minden tudásanyag elérhető a neten ahhoz, hogy rövid idő alatt még sikerélményed is lehessen.

11. Merj hibázni! 

Talán te is ismersz olyat, aki minden hónapban új ötlettel áll elő, de soha nem viszi véghez, mert mi van akkor, ha kudarcot vall? Pedig nekik egyszerűen csak egy dolgot kellene kipróbálniuk: merni hibázni. Minél többet hibázol, annál közelebb kerülsz a megoldáshoz - ráadásul nem létezik a hibáid felvállalásánál jobb tartalom.

12. Csináld másképp! 

Ismét egy kis kutatás. Nézd meg, hogy a világon ki hogyan csinálja azt, amit te, és gyűjtsd össze azokat a dolgokat, amik szimpatikusak számodra, és mi az, ami nem az. Ezek alapján már könnyű lesz meghatározni azt, hogy te miért vagy más, mint a többiek, és miért van igény arra a valamire, amin dolgozol. 

kepernyofoto_2016-03-01_17_47_08.png

13. Ne versenyezz

Világ életemben veszítettem, amikor versenyeztem, úgyhogy már gyerekként megtanultam, hogy soha nem akarom máshoz hasonlítani magam, és senkivel sem akarok versenyezni. Ha a saját sztorimra gondolok nem hiszek abban, hogy létezik konkurencia, tekintve, hogy az emberek személyekhez kapcsolódnak, és bizony mindenkinek más lesz szimpatikus. Lesz, aki a falra mászik majd tőled, lesz, aki pedig legszívesebben keretbe foglalná a képedet. Legyél annyira elfoglalt azzal, hogy a termékeden dolgozol, hogy ne legyen időd arra, hogy másokkal foglalkozz. Tudom, van a piacon olyan terület, ahol a konkurencia figyelése fontos feladat, de most még mindig a személyes márkaépítésről írok.. Ha másokat figyelsz, nem tudsz önmagad lenni. De ha mégis érdekel, hogy mások mit csinálnak, figyeld a külföldi piacot, és nézd meg, hogy ott mi a szimpatikus, inspirálójd onnan. De soha ne versenyezz senkivel. 

14. Fedezz fel egy új helyet!

Számomra a legtöbb inspirációt az utazás adja. Van valami abban a pillanatban, amikor elhagyom Budapestet, vagy egyszerűen csak felszáll a gép. Mintha minden addigi problémám ott maradna, mintha megállna az életem, és egy új kezdődne. Lehet, hogy csak pár napig tart, de minden repjegy egy tiszta lapot jelent számomra, amire azt írok, amit szeretnék. Pontosan ez a fajta szabadság az, ami rengeteg témát ad. Hiszen ha már egyszer átlépem a határokat, történeteket szeretnék, olyanokat, amikre majd jó lesz emlékezni. Ha már egyszer magam mögött hagyok mindent, szeretnék kikapcsolódni, nem gondolkodni, és pontosan ez lesz az a pillanat, amikor megérkezik a válasz, az inspiráció, a téma. 

15. Have fun!

Emlékezz arra az érzésre, amikor még élvezted azt, amit csinálsz! Mi lenne, ha valahogy visszacsempésznéd az életedbe? Pár hete kipróbáltam valamit: már jó pár éve annak, hogy csak az oravecznora.blog.hu-n megjelent tartalmakat posztoltam a Facebookon, mert úgy gondoltam, erre kíváncsiak a követőim. Tévednem kellett, és ez volt életem LEGJOBB tévedése. Bebizonyosodott, hogy azok, akik követnek ott vannak az előadásaimon, olvassák a blogot és a könyveimet. Ismernek és szeretnének hallani rólam, szurkolnak azért, hogy boldog legyek. Végül úgy döntöttem, miért ne.

Bár soha nem akartam szem előtt lenni, mégis minden áldott nap hiányzott valami. Bámulatos számokat produkálnak az oldalaim, de hiányzott belőlük az, hogy úgy mutassam meg magamat, ahogy azt az Élet másképpben, vagy az új könyvemben teszem. Küzdhetek az életem ellen, de ha már így alakult, inkább döntök amellett, hogy élvezem, és ezen a felületen is megmutatom nekik az utak. Mióta változtattam, újra élvezem.

16. Sztori

Annál jobb tartalom a világon nem létezik, mint amikor nyilvánosan kitűzöl egy elérhető célt, és megmutatod az odáig vezető utat. Az életnél kreatívabb rendező nem létezik, szóval használd csak a véletlen találkozásokat, az érdekes beszélgetéseket arra, hogy egy valódi sztori részesei legyenek a követőid. Ebben az esetben egy dologra érdemes odafigyelni: ne válj a saját életed rendezőjévé. Amikor ott vagy a pillanatban, élvezd, és ne arra gondolj, hogy mi lehetne a folytatása.. 

PLUSZ ötletek:

-  Tegyük fel, tonnányi tartalmat kell előre egy hónapra legyártanod. Ne blokkold magad rögtön, egyszerűen csak írd le a főbb témákat, és gondold végig, hogy milyen oldalról tudod megközelíteni őket. Írd be a Google-be a főbb hívószavakat, és nézd meg, hogy milyen szövegkörnyezetben dob ki találatokat - emellett pedig számos verziót fog felajánlani az oldal alján.

- Trending topics: A speke.co megoldást ad azoknak, akiket érdekel az, hogy melyik városban mi épp a legkeresettebb téma. Sajnos Budapestre hiába szűkítesz, nem sok mindent találsz, viszont ettől függetlenül is jól használható eszköz. Ha pedig trending topics: instagrammon érdemes az aznapi népszerű hashtageket használni, plusz ha jól tudsz fotózni, könnyen bekerülhetsz az egy adott hashtag alatti top képek közé (külföldi utak során, eseményeken érdemes kipróbálni, könnyen figyelmet kaphatsz).

- Wikipédia: Ha már nagyon nincs ötleted, nézd meg, hogy milyen infókat találsz az aktuális naptári naphoz rendelve Wikipédián (ki született aznap, mit találtak fel, ünnepnapok, stb.). Természetesen ez még mindig nem elég: alakítsd valamilyen formában a saját témáidhoz! 

süti beállítások módosítása